Téli tevékenységek

Öko-csapatunk télen sem tétlenkedett:

szemetet szedtünk, mert előfordul, hogy a szemét földre kerül és ott is marad.

szemetet válogattunk, mert még sokan nem találják meg a minden emeleten kihelyezett szelektív tárolókat. Munkánk eredményeként több kg műanyag kupakot is találtunk a PET-palackokon, amelyek előtte nem találták meg az utat a kihelyezett kupakgyűjtőkbe.

havat lapátoltunk, és segítettünk a fáknak, bokroknak a rájuk hullott nagy mennyiségű hótömegtől való megszabadulásban (sajnos, így is sok ág letörött).

Pályázatokban veszünk részt:

1.- A iskolagyümölcs-program szervezője, a Garden Iskola által kiírt meseíró, rajz- és hulladékfelhasználási pályázatokban nagyon szép alkotásokkal vettünk részt, melyekért a gyerekek igazgatói dicséretben részesültek.

2.- Kerti szerszámokat és vetőmagvakat nyertünk, mellyel újabb pályázatokat nyerhetünk.

Tavaszi megújulás:

Nárcisz hagymákat telepítettünk az iskola bejáratánál lévő magas ágyasokba, mely az öko-csapat gondoskodásának köszönhetően az elkövetkezendő években egy szép nárciszágyást eredményezhetnek.

A kerítés közelében növényeket telepítünk: por- és kipufogógáz ellen borostyánt, esztétikai szempontból árnyékot kedvelő virágokat (árnyékliliomot, mahóniát, íriszt).

„TESZEDD”

Március 18-22 között az iskola környékének rendbetételével 2 alkalommal is részt veszünk az országos „TESZEDD” mozgalomban.

Tisztasági járőrözés

Elkezdtük az osztályok tisztaságának ellenőrzését, mellyel a „legvirágosabb osztályt” is fel tudjuk mérni. 3-4 fős csapatok ellenőrzik a padokat, a padlót, a szelektív szemétgyűjtést, illetve a virágokat. Mindkét kategóriában félévkor és év végén is győztest hirdetünk.

Egyre több gyermek szeretne csatlakozni a csapathoz: az induló 12 taglétszám 24-re bővült az újonnan jelentkező 2.a és 3. b osztályos gyermekeknek köszönhetően. Így akár naponta is lehetne foglalkozásokat tartani, mindig más-más csoporttal tevékenykedve, mert a gyerekekben nagy a lelkesedés.

Katona Gyöngyvér