Azok számára, akiknek valamilyen Tisza-partis kapcsolódásuk van, aligha szükséges bemutatnom kollégámat, Terhesné Rozik Edit magyartanárt.

A vele készített interjúnak az ad aktualitást, hogy a közelmúltban a Mozaik Kiadó gondozásában megjelent az általa írt Fogalmazás gyakorló szövegalkotási feladatokhoz az 5. évfolyamos diákok számára. Kérdéseimmel nem titkolt szándékom az volt, hogy megtudjunk néhány személyes jellegű „műhelytitkot”, hogy alkalmunk legyen bepillantani a könyvírás „kulisszái” mögé.

Mi késztet egy pedagógust arra, hogy a fáradságos, gyakran kimerítő tanári munka mellett tollat ragadjon, és tankönyvírásba, jelen esetben egy gyakorlókönyv írásába fogjon?

    Pedagóguspályám során már a pályakezdő években is megvolt bennem az igény, hogy általam készített feladatokkal dolgozzam az óráimon az iskola által rendelhető munkafüzetekben lévő feladatok mellett, helyett. Nem mintha azok között nem találnék jól használhatókat, csak úgy gondolom, hogy a saját készítésű gyakorlólapok és a számonkérésekre összeállított dolgozat-feladatsorok jobban megfelelnek annak a pedagógiai célnak, amelyet a feladatmegoldások révén szeretnék megvalósítani.

    Nagyobb küzdelem és erőfeszítés nélkül viszonylag könnyedén találom ki a gyakorlatokat, és mivel megtanultam tíz ujjal vakon gépelni, szövegszerkesztő program segítségével leírom és lementem őket. Könnyedén jön az ihlet, mindig kipattan valami jó gondolat a fejemből. Nagyon szeretem a magyar nyelvtant, szenvedéllyel tanítom. Nemcsak az iskolában köti ez le szinte minden gondolatomat, hanem a szabadidőmben is gyakran azon kapom magam, hogy nyelvtani kérdéseken gondolkodom például a buszra való várakozás, a bolti sorban állás vagy házimunka közben. A helyesírási és a fogalmazási hibákat rögtön észreveszem akár egy befőttesüveg címkéjén, egy papír zsebkendő zacskóján vagy egy utcai plakáton is. Nagyon kreatív tevékenységnek tartom a tankönyvírást, örömömet lelem benne, elégedettséget érzek általa.

    Voltak időnként olyan gondolataim, hogy mi lenne, ha a tudásom, a szakmai tapasztalatom nem csak a tanítványaimban, hanem valamiféle tárgyiasult formában létezne tovább, mondjuk egy kiadványban, ami sokakhoz eljuthat, azonban ennek érdekében nem tettem semmiféle lépéseket. Amikor pedig megtalált a feladat, szinte sokkolt, hogy valóban bekövetkezhet, hogy az én nevemmel, az én tudásommal megjelenhet egy kiadvány. A kiadó megkeresésére, mely szerint elvállalnám-e egy szövegalkotás gyakorló munkafüzet megírását felsős diákok számára, nem mondtam rögtön igent, néhány nap haladékot kértem a válaszra. Végig kellett gondolnom, hogy hogyan tudom ezt megvalósítani, hiszen pedagógusként teljes munkaidőben dolgozom, osztályfőnökként tevékenykedem, a családom is számít rám, és pihenésre, kikapcsolódásra is szükségem van. Azt gondolom, ha valamit fontosnak tartunk, ha valamit mindenáron el szeretnénk érni, akkor bele kell vágni, időt kell rá szánni. Azt szerettem volna, hogy egyik terület se sérüljön. Nagyon vigyáztam arra, hogy ne forduljon elő, hogy az írás miatt a többi téren esetleg csak fél gőzzel teljesítek. Úgy vélem, ezt sikerült megvalósítanom. A nyári szünet alkalmasabb volt az írásra, azonban tanév közben is haladni kellett. A nagy kánikulában vagy a hidegebb nyári napokon ültem otthon laptoppal az ölemben az ágyon, törtem a fejem, és gépeltem a feladatokat. Bátran állíthatom, hogy senki nem szenvedett hiányt amiatt, hogy én ebbe belefogtam. Az iskolában a kollégáim és a tanítványaim többsége nem is tudta, mivel foglalatoskodom.

Az alkotás folyamatában voltak-e hullámvölgyek? Kiknek a segítségére számíthattál?

    Az első nagy kérdés az volt számomra, hogy hogyan fogok tudni fogalmazás feladatokat kitalálni, amikor a nyelvtan, a helyesírás az, amiben igazán otthon érzem magam. A szövegalkotás-tanítás egy másik terület, amivel nem foglalkoztam korábban mélyrehatóan. A kiadó szerkesztőivel való beszélgetés, megállapodás segített abban, hogy körvonalazódjon bennem, milyen lépések által jöhet létre a kiadvány. A szerkesztők és a lektor visszajelzései egyértelműen meghatározták azt az irányt, amelyet megfontolva, végiggondolva, követve kerestem vagy találtam ki szövegeket, és írtam hozzájuk feladatokat.

    Úgy gondolom, hogy aki valamilyen kreatív tevékenységet végez, legyen az írás, festészet, zene, tánc vagy bármi más, azt szeretné, hogy az általa létrehozott alkotás minél hamarabb eljusson az emberekhez. Ehhez azonban idő kell. Nem volt a tankönyvírással kapcsolatban korábban sok tapasztalatom, nem tudtam, pontosan milyen lépések vezetnek egy kiadvány megjelenéséhez. Igyekeztem türelmes lenni, de bevallom, nagyon sokszor gondoltam arra, hogy mikor jön már el végre annak az ideje, hogy ne csak a kéziratot lássam, hanem magát a könyvet.

    Szerzőként egyedül dolgoztam a kiadványon. Ez a munkaforma több mint tökéletes számomra: nem kell összhangba hozni az elképzeléseimet másokéval, nem kell alkalmazkodnom, nem korlátoz semmi. Hullámvölgynek nem nevezném, ha valami miatt időnként megakadtam. Mindig jött valahonnan segítség, mely megoldotta az esetleg nehezebb helyzetet.

    Sokat köszönhetek a családomnak, akik soha nem nehezteltek amiatt, hogy ebbe a sok időt igénylő munkába fogtam. Abban változott az életem, hogy megtanultam átgondoltabban, jobb időbeosztással élni a mindennapokat, ugyanis csak így lehet többféle téren is helytállni. Az az odafigyelés, törődés, ösztönzés, támogatás, amellyel a szüleim egyengették az életemet: a tanulmányaimat, a munkámat, a magánéletemet, vezetett ahhoz, hogy eredményes legyek több területen is. Az ő segítségük nem közvetlenül jelenik meg ennek a kiadványnak a létrejöttében, mégis ők támogattak a legtöbbet. Arra neveltek, hogy a tisztességgel elvégzett munka fontos érték, és a sikerért tenni kell. Azzal, hogy szerzőként a születési nevem szerepel a munkafüzetben, nekik mondok köszönetet.

Vannak-e a könyvnek olyan részei, melyek különösen közel állnak a szívedhez?

    Minden része kedves számomra. Ha ránézek egy feladatra, felidéződik bennem az a körülmény, amelyben létrejött. Pontosan tudom, hogyan alkottam meg: rögtön jól sikerült, vagy a szerkesztők és a lektor tanácsára módosítani kellett rajta. Ha ez utóbbi történt, emlékszem, milyen változáson ment keresztül a szöveg.

    A személyiségem, a gondolkodásmódom, a nyelvi kifejezőkészségem benne van minden feladatban, hiszen én találtam ki azokat. Akik jól ismernek, meglátnak a sorok mögött engem is. Olyan művekből kerestem szövegrészleteket, amelyek azon túl, hogy megfeleltek a célkitűzéseknek, tetszettek, érdekesnek gondoltam. Gyakran nemcsak átlapoztam a könyvet, hanem a teljes művet is elolvastam. Elég tájékozottá váltam az ifjúsági irodalomban.

    Személyes dolgokat is beleírtam a kiadványba. Ezek nem tolakodóak és öncélúak, az olvasók észre sem veszik. Benne van a kedvenc gyerekkori mesém részlete, amelyet rengetegszer felolvastattam édesanyámmal még akkor is, amikor már magam is tudtam olvasni. Benne van a nagymamám keresztneve, aki nem érhette meg, hogy ezt a kiadványt lássa, de tudom, hogy nagyon büszke lenne rám. Benne van az egyik keltezésben a házassági évfordulónk napja és még számtalan apróságnak tűnő emlék, élmény. Ezek magamnak fontosak, mások számára nem bírnak jelentéssel.

Felidéznéd azt a pillanatot, amikor először vetted kézbe a nyomdából kikerülő feladatgyűjteményt?

    Tudtam, hogy már nagyon közel van annak az ideje, hogy a könyv megjelenjen. Láttam a majdnem kész anyagot elektronikusan, részt vettem az utolsó simításokban. Kértem a szerkesztőket, hogy értesítsenek, ha elkészül a kiadvány. Nagyon vártam, hogy kézbe vehessem, hogy átlapozhassam, hogy megmutathassam a családomnak, a kollégáimnak a művet, amelyben a szerző neveként az én nevem szerepel.

    Épp egy továbbképzésről értem haza, amikor megpillantottam az üzenetet, hogy elkészült a könyv. Másnap két lyukas órám idején bementem a kiadóba, hogy átvegyem a szerzői példányokat. Péntek volt, szeptember 28-a, gyönyörűen sütött az őszi nap. Nagyon jó érzés volt kézbe venni, végignézni a könyvemet. Még ott rögtön belelapoztam, megnéztem az első oldalt, megkerestem azt a néhány feladatot, amellyel a nyomdába kerülés előtt még foglalkoztunk. Aztán a visszaúton az iskolába a buszmegállóban állva alaposabban végignéztem … és még aznap legalább háromszor … és azóta is többször. Elöntött a büszkeség. Elégedett vagyok és boldog. A következő héten elmentem egy könyváruházba, és megvettem a saját művem egy példányát, nem magamnak, ajándékba. Ott tudatosult bennem, hogy igen, ezt megcsináltam! Ha az ország másik városában megyek be egy tankönyvboltba, ott is ott lesz a polcon, és bármelyik kolléga, gyerek, szülő megveheti, amit én írtam.

A mű megjelenése óta alig néhány hét telt el. Mit tapasztalsz? Szűkebb és tágabb környezetedben milyen a fogadtatás?

    Nem kürtöltem világgá: a családomon, a kollégáimon és néhány tanítványomon kívül mások nem tudják, hogy megírtam és megjelent. Kaptam gratulációkat, melyek egy része tiszta szívből jövő volt, más része udvariassági formula. Nem azért írtam, hogy felvágjak vele. Nemrég volt a 30 éves gimnáziumi osztálytalálkozónk, ott sem dicsekedtem vele. Majd 5 év múlva a következőn talán, ha elkészül a másik három évfolyam munkafüzete is. Nem akarok szélsőséges érzelmeket kiváltani az emberekből, irigységet főleg nem.

    Az egyik este érkezett hozzám egy különleges elektronikus üzenet, amelyben azt írta egy hölgy, hogy tudomására jutott a kiadvány, és el szeretné mondani, mennyire jó, hogy én voltam a gyermeke magyartanára. Meg kellett kérdeznem, hogy ki ő, nem találkoztunk korábban személyesen. Kiderült, hogy körülbelül 6 éve tanítottam a lányát. Eljutott hozzájuk az információ a könyv megjelenéséről, és fontosnak tartotta, hogy megírja nekem a lánya dicsérő szavait. Nagyon jólesett, hogy ennyi év távlatából még eszükbe jutottam. Megállapítottam ennek kapcsán, hogy egy pedagógus soha nem tudhatja, hogy a szavaival, a cselekedeteivel milyen hatással van a diákjaira.

    A kollégáim közül vannak, akik szeretnék megismerni a művemet: belelapozni, tüzetesebben átnézni, használni. Úgy döntöttem, hogy a kiadótól kapott szerzői két példányom egyikét az iskolának ajándékozom köszönetül azért a tapasztalatért és támogató légkörért, amelyben itt részesültem, amely által szakmai és érzelmi téren gazdagodtam.

Számíthatunk-e arra, hogy az 5. évfolyamosoknak szóló feladatsor csupán a kezdet, és ezt majd további, a többi felsős évfolyam szövegértési és szövegalkotási kompetenciáit fejlesztő alkotás követ?

Az 5.-eseknek szóló könyv egy sorozat első darabja. Remélem, lehetőség lesz arra, hogy a többi évfolyam számára is megjelenhessen a folytatás. Így lenne teljes a mű.

 

 Kedves Edit! Engedd meg, hogy magam és a Tisza-partis közösség valamennyi tagja nevében gratuláljak a mind tartalmában, mind külső megjelenésében rendkívül igényes kiadványhoz! Hiszem, hogy sokunk számára jelent örömet fellapozni, tanulmányozni, és tanárnak és diáknak is hasznos segítője lehet majd, mind a tanórán, mind az otthoni önálló tanulás folyamatában.

Végezetül álljon itt a szerző kedves ajánlása!

Balázsné Szelezsán Mária