Mennyire nehéz a helyesírás?
A 2. fordulóba jutottak diákjaink

 

Nehéz-e a magyar nyelv és a helyesírás?

Erre a kérdésre bizonyára elég különböző választ adnának iskolánk diákjai, tanárai, a családtagok, ismerősök. Sejtésünk szerint azok lennének nagyobb számban, akik helyeselve bólogatnának a kérdésre, sőt az igen választ megtoldanák még egy-két szóval, melyek a nagyon szó szinonimáiból kerülnének ki.

Tanulóink minden nehézség ellenére becsülettel helytálltak a március közepén megrendezett Simonyi Zsigmond Kárpát-medencei helyesírási verseny első fordulójában. A megmérettetésen országszerte és határon túl több mint 18 000 kiváló helyesíró vett részt, iskolánkból 35 diákot tudtunk nevezni.

A digitális versenyzés nagy kihívás a tanulók számára. 45 perc alatt nem csak a helyesírási szabályok ismeretére és alkalmazására, a nyelvtani összefüggések átlátására van szükség, hanem az elektronikus feladatmegoldás és adatbevitel is nagyfokú koncentrációt, figyelmet, türelmet és jó időbeosztást igényel. Már egyetlen véletlenül megnyomott szóköz vagy elírt betű azt eredményezi, hogy az egyébként helyesen leírt szót vagy kifejezést nem fogadja el a gépi program. Minden elismerésünk azoké a diákjainké, akik indulnak a versenyen, és igyekeznek a legjobb tudásuk szerint teljesíteni dacolva az internetproblémákkal, a helyesírásnak szentelve szabadidejük egy részét.

Örömmel számolunk be arról, hogy 13 tanulónk továbbjutott a 2. fordulóba:

Szijjártó Zsófi 5.a, felkészítő tanára Terhesné Rozik Edit;

Lucza Barnabás Loránd, Makai Nóra és Németh Bianka 5.b osztályos tanulók, felkészítő tanáruk Balázsné Szelezsán Mária;

Dudás Laura és Rucz Kamilla Róza 6.a osztályos tanulók, felkészítő tanáruk Terhesné Rozik Edit;

Arany-Tóth Leonárd 6. b osztályos tanuló, felkészítő tanára Gazsóné Sári Mária;

Czakó Zara 7.b osztályos tanuló, felkészítő tanára Terhesné Rozik Edit;

Balogh Boglárka, Majdán Gréta és Sasi Flóra 8.a osztályos tanulók, felkészítő tanáruk Terhesné Rozik Edit;

Bonifert Blanka és Joób Kevin 8.b osztályos tanulók, felkészítő tanáruk Gazsóné Sári Mária.

Az országos döntőbe a legjobb helyesírók kerülhetnek be. Vármegyénként már csak egy, legfeljebb két tanuló kap lehetőséget a végső megmérettetésre, így a 2. fordulóba jutott versenyzők méltán lehetnek büszkék a helyesírástudásukra, és elégedettek a teljesítményükkel.

Szeretettel gratulálunk mindannyiuknak, további sikeres versenyzést kívánunk.

Terhesné Rozik Edit szaktanár, iskolai kapcsolattartó