Március 14-én – az 1848-as forradalom és szabadságharc eseményeire emlékező iskolai ünnepi műsort követően – iskolánk 25 diákja számára elérkezett a várva várt program: elindultunk Magyarország egyik legnagyobb vállalatába Kecskemétre. A főként 8.b osztályos tanulókból álló csoport kiegészült érdeklődő 8.a-sokkal és 3 hetedikes tanulóval. Terhesné Rozik Edit osztályfőnököt a két 8. osztály osztályfőnök-helyettesei, Szilágyi Nóra és Udvarhelyiné Béres Irma kísérték el a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary gyárába.

A gyárlátogatás első állomásaként a porta mellett egy látogatók számára kialakított teremben megismertük a gyár rövid történetét, láthatósági mellényeket kaptunk, majd biztonsági kapukon keresztül beléphettünk a gyár tényleges területére. A látogatást vezető hölgy tájékoztatóját fülhallgatókon keresztül hallgattuk, ezekkel felszerelkezve indultunk ahhoz a buszhoz, amely az óriási területen fekvő gyárban a csarnokok között lassan haladva vitt körbe bennünket. Furcsa volt, hogy két biztonsági őr kíséri a csoportunkat, ők vigyáztak az épségünkre a termelőüzemekben.

Megismertük a gyártási folyamat egymást követő lépéseit, és bepillantást nyertünk két üzembe. A karosszériaüzemben egy galériáról szemlélve ámultunk azon, ahogy a multifunkciós robotok különböző technikákkal összeillesztik a karosszériát. Ezt követően az összeszerelő üzembe léphettünk be, amelyben megfigyelhettük, hogy az itt dolgozók hogyan építik be az autó valamennyi belső elemét. Feledhetetlen élmény volt látni, ahogyan a kész autók legurulnak a gyártósorról, és megteszik első útjukat a tesztpályán.

A 2,5 órás látogatás alatt temérdek kérdést tettünk fel, amelyekre nagy-nagy türelemmel válaszolt a látogatást vezető hölgy.

Visszatérve abba a terembe, ahonnan elindultunk, összegzésként megállapítottuk, hogy az eredményesség alapfeltétele a fegyelmezett, körültekintően megtervezett és kivitelezett munkavégzés. Ezt visszük útravalóul magunkkal emlékeinkben megőrizve a látottakat, hallottakat, ugyanis az üzemekben szigorúan tilos volt fényképet készíteni.

Terhesné Rozik Edit, osztályfőnök