2018. május 11-én került sor a „Madarak és Fák Napja” megyei szintű természetismereti vetélkedőre az Algyői Fehér Ignác Általános Iskolában, immáron 17. alkalommal. Az idén 15 csapat mérte össze tudását.
A Tisza-parti Általános Iskolát a „Vándorsólymok” csapatával Ecsédi Ferenc (2. a), Iván Boldizsár (3. c) és Gyömbér Keve (4. a) képviselte.
A megjelenteket a háromtagú zsűri, valamint Molnár Áron, Algyő város polgármestere és dr. Gundáné Pál Ildikó intézményvezető köszöntötte.
A vetélkedő – az előző évekhez hasonlóan – most is az iskolán belül több helyszínen zajlott (tornacsarnok, könyvtár, udvar). Idén a gyerekeknek nagyon sok összetett feladatot kellett megoldani, melyekben nemcsak a tudásukra volt szükség, hanem logikai, megfigyelő- és ügyességi készségükre is. A feladatok mindegyike megkívánta, hogy a csapatok tagjai összedolgozzanak. Többek között volt betűkeresés, rejtvényfejtés, dalfelismerés, pingponglabda-gurítás, színezés, 13+1 totókitöltés. Az egyik feladat során színek alapján kellett madárneveket leírni, mint pl. sárgarigó, kék cinege. Azonban voltak, akik új madárfajokat is megneveztek, mint pl. „Vörös rébék”, „Kékszakáll” és „Fekete özvegy”, melyeket a zsűri nem fogadott el… Komoly tudást igényelt 2018. év madaráról, a vándorsólyomról, és 2018. év fájáról, a virágos kőrisről szóló kérdések megoldása.
Idén is értékes pontokat lehetett gyűjteni a saját kezűleg elkészített, csapatnevet szimbolizáló jelvényekkel.
Amíg a zsűri a versenyfeladatokat értékelte, a házigazdák sós és édes süteményekkel, valamint gyümölcsteával vendégelték meg a vetélkedőn résztvevő gyerekeket és kísérőiket.
A végig izgalmas, de élvezetes versenyben iskolánk csapata mindössze 2 ponttal lemaradva ért el 2. helyezést. A tavalyi 8. helyezéshez képest ez nagy előrelépésnek számít. Reméljük, hogy jövőre még jobb eredményt érünk el.

Katona Gyöngyvér
pedagógiai asszisztens