Az „Egészségünkre” projektnappal indítottuk ebben a tanévben is az immár 4. alkalommal megrendezésre kerülő egészséghetünket.
A nap során sokrétű szemléletformáló program segítségével az egészség- és környezettudatos életmódra nevelés volt a célunk, olyan helyzetekkel, amelyek ösztönözik, ösztönözni fogják tanulóinkat a helyes táplálkozásra, a mozgásra, az egészségvédelem és a környezetvédelem fontosságára.
A napot Mihállfy Kinga parasportoló egyetemista nyitotta meg, akinek megindító szavaiból megtudhattuk, hogy akaraterővel, kitartással, az akadályok leküzdésével sok mindent elérhetünk, megvalósíthatunk életünk során.
A nap egy reggeli közös tornával kezdődött, amelynek során 500 tanuló együtt zumbázott iskolánk udvarán.
A nap folyamán hangsúlyt kapott az egészségmegőrzés és az újrahasznosítás témája. Az osztályoknak újra kellett gondolniuk az újrahasznosítható anyagok felhasználását. Ezekből dísztárgyakat, használati tárgyakat, a vitaminokról és hatásaikról figyelemfelkeltő, informatív plakátokat kellett készíteniük. A jobbnál jobb, kreatív alkotásokból kiállítást szerveztünk iskolánk aulájában, illetve az alsó tagozatos osztályok az osztályteremben helyezték el az egészséges táplálkozásra felhívó plakátjaikat.
A felső tagozatos diákok drogprevenciós és fogyasztóvédelmi interaktív előadáson, érzékenyítő foglalkozásokon, generációk közötti empátia terápián, mindfullnes gyakorlatokon vettek részt. Az iskolakertünkben általános növénytani és gyógynövényismereti feladatokat oldottak meg. A vöröskeresztes bemutatókon a kötözések és az újraélesztés alapjaival ismerkedtek.
A rEGGelem interaktív programot egy budapesti improvizációs színház, az „Itt és Most” Társulat hozta el iskolánkba. A humoros, interaktív, a gyerekek fantáziáját is megmozgató, nagysikerű előadás során megtudhatták a gyerekek, miért fontos a mindennapi reggeli, és miért jó a napot többek között egy tojással kezdeni.
Az egészséges táplálkozás fontos része az egészségmegőrzésnek. Ezen a napon az osztályok „Salátabár”-t nyitottak, amelyhez az osztályok készítették a saláta- és zöldségtálakat, s ezeket ajánlani kellett egymásnak annak alapján, hogy milyen vitaminokat tartalmaznak, és ezek milyen hatással vannak szervezetünkre.
Iskolánk aulájában a BÖDÖN piac három, kézműves termékeket készítő tagja különböző gyógyhatású növényekről, készítményekről tartott termékbemutatóval egybekötött előadást.
Természetesen a mozgásos játékoknak és a sportnak is fontos szerepe volt ezen a délelőttön.
Élményekben gazdag napot zártunk. Reméljük, hogy tanítványaink az itt szerzett ismeretek segítségével tudatosabban figyelnek majd az egészséges életmód fontosságára.
Schaller Györgyi, intézményvezető