Január 21-én a magyar kultúra ünnepének különleges hangulata hatotta át az iskolát.
Korán reggel magyar előadók klasszikus dalai derítettek mosolyra bennünket, az első órában pedig rádiós műsorban idéztük fel a Himnusz keletkezéstörténetét, ismert versekkel, dallamokkal színesítve azt.

Az aula kivetítőjén a szünetekben magyarságunk sokszínűségét, egyediségét bemutató képsorokat nézegethettünk a hungarikumokról.

A nap meglepetése a Szilágyi Katalin tanárnő által megvalósított kiállítás volt. A színes gyerekrajzok mellett „régi fényképeken” csodálhattuk meg a szegedi híres betyár, Rózsa Sándor képeit. Persze nem a múzeumból kértünk fotókat, hanem kedves kollégáink, Csordás Krisztina és Sánta Dezső öltöztek be a jól ismert betyár korát megidéző ruhákba. A róluk készített felvételek által szinte ott érezhettük magunkat a régi világban, a mi világunkban.

Hisz Petőfi szavaival szólva:
„Itt születtem én ezen a tájon…”

Gazsóné Sári Mária
magyartanár