Március 22-én és 23-án rendezték meg a Simonyi Zsigmond Kárpát-medencei helyesírási verseny első fordulóját országszerte és határon túl több mint 17 000 tanuló részvételével. Iskolánkból 35 diák vett rész ezen a rangos megmérettetésen.

Mindannyiukra igaz, hogy ők a számítógépes helyesírás bajnokai, ugyanis a digitális versenyzés nagy kihívás a tanulók számára. 45 perc alatt nem csak a helyesírási szabályok ismeretére és alkalmazására, a nyelvtani összefüggések átlátására van szükség, hanem az elektronikus feladatmegoldás és adatbevitel is nagyfokú koncentrációt, figyelmet, türelmet és jó időbeosztást igényel. Már egyetlen véletlenül megnyomott szóköz vagy elírt betű azt eredményezi, hogy az egyébként helyesen leírt szót vagy kifejezést nem fogadja el a gépi program. Minden elismerésünk azoké a diákjainké, akik indulnak a versenyen, és igyekeznek a legjobb tudásuk szerint teljesíteni.

Örömmel számolunk be arról, hogy 14 tanulónk továbbjutott a 2. fordulóba:

Miszori Márton, Gyömbér Sára és Hegyközi Zalán 6.a osztályos tanulók, felkészítő tanáruk Ceglédi Anna;

Pataki Judit Alíz, Petróczi Bálint, Mucsi-Berecz Tamás és Sófi Jázmin Zora 6.b osztályos tanulók, felkészítő tanáruk Gáspár Andrea;

Bonifert Blanka 7.b osztályos tanuló, felkészítő tanára Gazsóné Sári Mária;

Sasi Flóra és Majdán Gréta 7.a osztályos tanulók, Vecsernyés Vivien és Szabó Blanka 8.a osztályos tanulók, Kövecs Renáta Abigél és Mészáros Vivien 8.c osztályos tanulók, felkészítő tanáruk Terhesné Rozik Edit

Szeretettel gratulálunk mindannyiuknak, további sok sikert kívánunk.

Terhesné Rozik Edit szaktanár, iskolai kapcsolattartó