A népmese napja, avagy (társas)játékos mesevilág
„Ha mesélünk, elhisszük, hogy létezik egy olyan világ, amelyben minden jóra fordul, ahol vannak segítőtársak, és ahol a küzdelemnek van értelme. A mese: kód egy jobb világ létrehozásához.”
(Kádár Annamária)
A népmese napja 2005 óta ad lehetőséget arra, hogy méltó módon tisztelegjünk kimeríthetetlen kincsestárunk előtt. Az immár határokon átívelő mozgalom sajátos lelki kapcsolódást teremtve köti össze közös ünneplés jegyében a népmesét szeretőket.
Iskolánk tanárai és diákjai is örömmel csatlakoztak a „nagy mesemondó”, Benedek Elek születésnapján megvalósuló országos kezdeményezéshez. Az alsó tagozatosok délutáni foglalkozások keretében meséket hallgattak, majd a saját fantáziavilágukban életre kelt szereplőket, helyszíneket, jeleneteket meg is rajzolták úgy, mintha azok egy óriás társasjáték mezői lennének. A felsősök alkotásaival kiegészült monumentális „társasjáték” iskolánk aulájának szemet gyönyörködtető dísze lett.
Az 5. és 6. évfolyamos diákok csoportokban dolgozva, a műfaj jól ismert elemeinek felhasználásával, magyarórán saját mesét írtak, majd ehhez kapcsolódva technikaórán társasjátékot készítettek, melyet a maguk által kialakított játékszabállyal láttak el. Egy egész héten át végzett munkájuk különleges pillanata volt, amikor társaiknak is bemutathatták alkotásaikat, illetve lehetőségük volt kipróbálni egymás társasjátékait.
Közös népmese napi rendezvényünkön jóleső érzés volt megtapasztalni, hogy „a mese, a mesemondás, -hallgatás – amellett, hogy felhőtlen szórakozást nyújt, kapcsolatokat erősít – életünk szinte nélkülözhetetlen, mással nem pótolható eleme lehet.”
Balázsné Szelezsán Mária (magyartanár)