Kutyaterápiás élményfoglalkozás

Évek óta hagyomány iskolánkban, hogy az Állatok világnapja alkalmából  vendégül látjuk a Puha Mancsok Alapítvány terápiás kutyáit. Goblin és Aramis jelenléte most is elvarázsolta a gyerekeket. Együtt játszottak a kutyusokkal, akik szelíden tűrték a kis kezek simogatását.

Adománygyűjtés

Az Állatok világnapját Assisi Szent Ferenc emléknapjához kapcsoljuk, aki az állatok és a természet védőszentje volt. Szent Ferenc híres volt arról, hogy különös szeretettel és tisztelettel fordult minden élőlény felé, legyen az kicsi vagy nagy, vadon élő vagy háziasított állat. Az ő szellemisége minden évben arra ösztönöz minket, hogy tudatosabbak legyünk az állatvilág iránti felelősségvállalásban, ezért szervezünk évről évre gyűjtést a Tappancs Állatvédő Alapítvány számára. Köszönjük a kis négylábúak nevében az önzetlen, nagylelkű segítséget!

Alkotómunka és kiállítás

A diákok már hetek óta készültek rajzokkal, festményekkel és kézműves alkotásokkal, amelyek az állatok világát ábrázolták.

Bízunk benne, hogy ezzel a rendezvénnyel hozzájárultunk ahhoz, hogy tanulóink még inkább odafigyeljenek az állatokra és a természetre. Köszönjük mindenkinek, aki részt vett a programok megvalósításában! Külön öröm számunkra, hogy ilyen sok adomány gyűlt össze az állatmenhely számára és hogy a diákok ennyire elkötelezettek az állatvédelem iránt.

Környezeti munkacsoport