„177 éve történt. Akkor is kizöldültek a fák, sütött a nap vagy néha esett a hűvös, de már tavaszt ígérő márciusi eső. A levegőben érezhető volt a változás szele. Fű, fa, bokor ezt susogta:
Tettre ifjak, tettre végre,
Verjük le a lakatot!”

Ezekre a lélekemelő pillanatokra emlékeztünk a Tisza-parti Általános Iskolában március 14-én.
6. évfolyamos diákjaink lelkiismeretes felkészüléssel: versek, dalok és az adott korszakot hitelesen idéző szövegrészletek megtanulásával hangolódtak az ünnepre.
A próbák folyamatában életkorukon túlmutató komolysággal, fegyelemmel, ugyanakkor a tőlük megszokott lelkesedéssel vettek részt. A tornateremben felállított színpad pillanatok alatt élettel telt meg, és a forradalmi események kellős közepébe röpített mindenkit.
Az ünnepi műsort két alkalommal is előadták a diákok, s az mind az alsósok, mind a felső tagozatos tanulók körében nagy sikert aratott.
A „varázslat” fontos része volt a gyönyörű dekoráció, valamint a „korhű” kellékek, jelmezek felvonultatása.
A műsor végén természetesen nem maradhatott el az énekkar éneke sem, mely a SACRA CORONA – Nincs szó, nincs jel dalával koronázta meg nemzeti ünnepünket.

Hálásan köszönjük a műsor minden résztvevőjének áldozatos munkáját!

a 6. évfolyam osztályfőnökei