Az Ünnepi Könyvhét keretében különleges élménnyel gazdagodtak a 3.a osztály tanulói: író-olvasó találkozón vehettek részt Zágoni Balázzsal a Somogyi-könyvtár Odesszai Fiókkönyvtárban.

A találkozó során két, kifejezetten kisiskolásoknak szóló könyvvel ismerkedtünk meg: Barni és a lányok, illetve Irány a suli régen és ma című művekkel.

A gyerekek érdeklődve hallgatták Zágoni Balázs, írói pályafutásáról és könyveinek születéséről szóló, történeteit. A szerző maga is felolvasott – nagy örömünkre a kedvenc történetét választotta, amely egy anyák napi tortáról szólt. A 3.a osztály figyelmesen, mosolyogva hallgatta a humorral és szeretettel átszőtt mesét.

A legérdekesebb része a találkozónak mégis az volt, amikor a gyerekek által kitalált szereplőkkel és fordulatokkal Zágoni Balázs egy mesét szőtt – igazi, élő alkotás született, ami különleges élménnyé tette az alkalmat.
A gyerekek számára felejthetetlen volt ez a nap – nemcsak könyvekkel ismerkedtek, hanem egy kortárs magyar íróval is személyesen találkozhattak.



Martonosi Míra, tanító