Iskolánk 8. évfolyamos tanulói április 16-án rendhagyó tanórák keretében emlékeztek meg a magyar holokauszt áldozatairól. A diákok megismerkedtek a Szeged zsidóságának történetével, valamint a zsidó vallás hagyományaival. A vészkorszak eseményeit személyes sorsokon keresztül dolgozták fel, többek között Székely Éva és Heller Ágnes életútján keresztül.
A program részeként a Belvárosi Moziban megtekintették a Szökőév című kisfilmet, amely egy egykori szegedi lakos, Váradi Péter munkaszolgálatban eltöltött időszakát mutatja be. Ezt követően ellátogattak a Szegedi Zsinagóga épületébe, ahol előadást hallgattak az épület történetéről és a helyi vonatkozású holokauszt-eseményekről.
A megemlékezés célja az volt, hogy a tanulók közelebb kerüljenek a történelmi múlt megértéséhez, és erősödjön bennük az empátia, valamint a felelősségteljes emlékezés fontossága. A programok a Zachor Alapítvány és Lengyel Olga Holokauszt-tanulmányok és Emberi Jogok Intézete (TOLI) támogatásával valósult meg.
Ceglédi Anna


